Bemutatkozás

Roadster Autóbontó Kft. Békéscsaba

Cégünk a Roadster Autóbontó Kft. 1993-ban alakult, ami kezdetben 1 épületben, 120 négyzetméteren kapott helyet, majd az évek folyamán további területekkel bővült. Telephelyünk nagysága mára már meghaladja az 1,6 hektárt.

Vállalkozásunk kezdettől fogva foglalkozik sérült, törött gépjárművek, kisteherautók felvásárlásával, szakszerű bontásával, alkatrészeinek eladásával, újrahasznosítással.

Induláskor német, olasz, keleti, nyugati típusú autókkal és kisteherautókkal foglalkoztunk, majd 2000. évben nagyobb átalakulás következtében elindítottunk a francia – japán járművek, alkatrészek kereskedelmét is, ami telephelyünk külön szektorában kapott helyet.

A nagy átalakításnak köszönhetően beüzemeltük gumiszerelő műhelyünket is, ahol a használt gumiabroncsokon kívül, új, jó minőségű termékeket is forgalmazunk. Korszerű helységünkben megjavítjuk, illetve a helyszínen felszereljük személy és kisteherautókra megvásárolt gumikat.

A Roadster Autóbontó Kft. a hivatalos, szakszerű, regisztrált bontáshoz minden engedéllyel rendelkezik, eleget tesz a környezetvédelmi előírásoknak, valamint fémkereskedelemhez szükséges jogosultságokkal bír.

 

Tudnivalók

Békéscsaba

Bontási igazolás kiadásának menete


Autóbontó Békéscsaba

Használt, új gumiabroncsok forgalmazása, javítása, szerelése gumiszerelő műhelyünkben!
Tel.: 06 [20] 455 1996


Roadster autóbontó békéscsaba

Megvásárolt alkatrészek garanciális beszerelését saját autószerelő műhelyünkben is vállaljuk!
Tel.: 06 [66] 452 476


Autóbontó Békéscsaba

NYOMTATVÁNYOK LETÖLTÉSE

Meghatalmazás magánszemélyeknek

Lemondó nyilatkozat

Meghatalmazás vállalkozásoknak


Autóbontó Békéscsaba

Nem tudja behozni? Mozgásképtelen autója? Elszállítjuk telephelyünkre!
Tel.: 06 [20] 455 1996


Statisztika

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa52
mod_vvisit_counterTegnap90
mod_vvisit_counterA héten335
mod_vvisit_counterA hónapban2058
Autóbontó Békéscsaba - Keleti, nyugati, francia, japán, sérült, törött gépjárművek, kisteherautók felvásárlása, alkatrész kereskedelem.